Az idei ősz nagy változást hozott az életünkben. A kislányom ugyanis hároméves lett, így eljött az ideje annak, hogy óvodába menjen. Úgy vélem, ezt az időszakot minden édesanya másképp éli meg.
Egyesek (bár sokszor maguknak sem vallanák be), egy kicsit fellélegeznek ilyenkor, hiszen végre több szabadidejük lesz, egy kicsit kiszabadulhatnak a négy fal közül, netán visszamehetnek dolgozni is.
Mások azonban szinte tragédiaként élik meg, hogy a kicsi szemük fénye már nem velük tölti a nap mind a 24 óráját, hanem bizony egy kis ideig más közegben, idegen gyermekek és felnőttek között van.
Én valahol félúton vagyok a kettő között. Ha velem tartasz, elmesélem, miként vélekedem a témáról, amennyiben pedig szeretnél még hasonló tartalmakat olvasni, ne hagyd ki a Bien.hu család rovatát!
A bölcsi jó vagy rossz választás?
Amint a kislányom egyéves lett, máris jött a kérdés az ismerősöktől, rokonoktól: “na és nem akarod bölcsibe adni?” Egy barátnőm nem teketóriázott sokat, a hasonló korú fiát már be is íratta egy intézménybe.
A szavaiból úgy vettem ki, hogy neki ez némi megkönnyebbülést jelentett. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy az ő gyermeke merőben más jellem, sokkal inkább igényelte a vele egykorúak társaságát, míg az enyém kifejezetten anyás volt. Úgy gondolom, ezt a szempontot is mérlegelni kell ilyenkor, és már csak ezért is nem lehet ítéletet mondani más szülők felett ebben a kérdésben.
Az emberi mellett pedig természetesen az anyagi szempontok sem mellékesek: vannak országok, ahol a kicsi egyéves kora után az anyuka már nem kap semmiféle támogatást, így – hacsak az apuka nem keres elég jól – kénytelen lesz visszamenni dolgozni.
De hazánkban is akadnak olyan élethelyzetek, amikor az államtól kapott összeg nem elegendő, így amint a gyermek eléri az 1-2 éves kort, a szülők bölcsibe adják, hogy az édesanya ismét munkába állhasson.
Tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy a szülők minden esetben szabadon dönthetnek, hisz olykor a család megélhetésének biztosítása miatti kényszerülnek erre a lépésre.
Kinek a dolga a gyermeknevelés?
Ez nem kérdés, természetesen a szülőké! – talán mindenkinek ez az első gondolata, de azért ez nem ilyen egyszerű.
Bár vannak anyukák, akik még a nagyszülőkre sem bíznák rá a csemetéjüket, mondván maguknak szülték, az ő feladatuk a nevelése, míg mások egyáltalán nem bánják, ha a kicsi sok időt tölt a nagymamával, nagypapával, nagynénivel vagy épp a bölcsis dadus nénikkel.
Itt szintén mérlegelni kell, hogy egyrészt a gyermeknek mik az igényei, másrészt mit szeretnének a szülők. Szerintem fontos, hogy soha ne a környezet nyomására döntsünk, hanem azt a lehetőséget válasszuk, ami a család számára a legjobb.
Ne ítélkezzünk egymás felett!
Azt tapasztalom, hogy az anyukák hajlamosak arra, hogy elítéljék egymást, amiért nem mindenki ugyanúgy gondolkodik, mint ők. De attól még, hogy az én gyerekem itthon marad velem óvodás koráig, ez nem jelenti azt, hogy a barátnőm, akinek a fia 1 évesen bölcsődébe ment, rossz anya lenne. Ezt kellene mindenkinek megértenie.