Belegondoltál már abba, hogy egyetlen nap alatt vajon hány karaktert olvasol el? Valószínűleg több tízezret… ebben benne van az is, amikor a telefonodon görgeted a közösségi oldalakat, megnézel egy feliratos filmet, vagy épp munka közben olvasod az e-maileket, átnézel különféle kimutatásokat, szerződéseket.

És talán azt is kívántad már párszor, hogy bárcsak gyorsabban tudnál olvasni, hiszen így nem tartana annyi ideig, mire végigérsz egy hosszú e-mailen vagy valamilyen elemzésen.

Tudjuk jól, hogy az idő értékes kincs, épp ezért érdemes egy kicsit felpörgetni az olvasásod sebességét, amire különféle technikák állnak rendelkezésedre, ha pedig a mesterséges intelligenciát is bevetnéd, akkor segíthet a MiniCRM szoftvere, amely képes akár rövid összefoglalót írni egy hosszabb szövegből. De ezenfelül is mutatunk pár hasznos trükköt.

Ne mélyedj bele, csak fusd át!

Amikor az általános iskola első osztályában megtanulunk olvasni, akkor először a betűket ismerjük meg, amik szótagokká, szavakká, majd mondatokká állnak össze. Arról viszont már nemigen esik szó az iskolában, hogy miután az olvasás képességét elsajátítottuk, az agyunk már nem elemzi betűről betűre az egyes szavakat, hanem felismeri azok komplett képét, és rögtön értelmezi is.

Ez az oka annak, hogy akkor is el tudunk olvasni egy szöveget, ha a szavakban a betűk összevissza szerepelnek, és csak az első és az utolsó van jó helyen.

Ezt a képességedet tökéletesen ki tudod használni akkor, amikor gyorsan átfutsz egy szöveget. Gyors szemmozgásokkal haladj végig a sorokon, fókuszálj az alcímekre, félkövérrel vagy más színnel kiemelt betűkre, ha vannak.

Persze talán mondanunk sem kell, hogy ezt a módszert akkor alkalmazd, ha időhiányban vagy és hamar át kell rágnod magad egy szövegen, ha kikapcsolódásképp egy jó könyvet olvasol, akkor engedd meg magadnak, hogy elmélyülj a szövegben.

Kezdd a végén!

Eléd került egy hosszú pénzügyi kimutatás, egy marketingterv vagy vezetői beszámoló, amit át kéne tanulmányoznod? Kezdd a végén! Lehet, hogy elsőre furcsának tűnik, de az ilyen írásokra jellemző, hogy a végükön van egy rövid összefoglaló. Érdemes először ezt átolvasni, majd ennek mentén alaposabban belemerülni azokba a részekbe, amelyek kiemelten fontosak.

Tagold a szöveget!

Szintén jó módszer, ha nem egy az egyben olvasod végig az egész irományt, hanem kisebb részletekben haladsz. Így mindig csak egy-egy adott fejezetre, bekezdésre koncentrálsz, és azt értelmezed, így hatékonyabban fogod majd fel az egész szöveg lényegét.

Hívd segítségül a technológiát!

Ma már az olvasást akár a gépekre is bízhatod – ezzel még a szemedet is kíméled. Ennek a módszernek az előnye, hogy közben mást is tudsz végezni, például az autóban menet közben, felolvastathatod a mobiloddal vagy a laptopoddal a kívánt tartalmat, így nem kell az irodában erre külön időt szánnod, hanem már az odafele úton letudod ezt a feladatot. Sőt, a diktálás segítségével az e-maileket akár meg is tudod válaszolni.