Mindenkinek vannak napjai, amikor a munka egyszerűen nem indul el reggel, de az a baj, hogy később sem. Valójában baj ez? Mindenkinek ér egy-egy nap, amikor a gondolatok széttartanak, a fókusz csúszkál, az energia mintha elpárologna.
A legtöbben ilyenkor megijednek, és azonnali teljesítményszorító reflexszel reagálnak: többet ülnek a gép előtt, több kávét isznak, hosszabb ideig próbálnak koncentrálni, abban bízva, hogy a lendület majd visszajön. A valóságban a gyenge nap nem attól gyenge, hogy nem tudsz dolgozni. Attól gyenge, hogy erőből próbálod pótolni azt, ami éppen nincs jelen.
A legveszélyesebb pont: a tagadás
A tagadás hozza létre azt a feszültséget, amely miatt a nap még hosszabbnak és még nehezebbnek tűnik. Ilyenkor a belső monológ is változik: a megszokott „ma megcsinálom” helyét átveszi a „most muszáj erőltetni”, és ez nemcsak rosszabb teljesítményhez vezet, hanem növeli a hibák valószínűségét is. A tagadásban az a legkegyetlenebb, hogy miközben próbálsz „normálisnak” tűnni, közben folyamatosan veszíted az energiát. A gyenge nap megoldásának éppen ezért az első lépése az elfogadás. Annak kimondása, hogy ma más üzemmódban dolgozol. Nem kevesebbet érsz, hanem épp most van szükséged egy másik működési módra.
A gyenge nap egyik tipikus jele, hogy a hosszú, összetett feladatok ijesztőnek tűnnek. A hosszú feladatok helyett ilyenkor érdemes a legapróbb indulópontot keresni. Néha ez egy megnyitott dokumentum, egy fél bekezdés elolvasása vagy néhány sor rendezése. A lényeg, hogy a feladat ne egészében jelenjen meg, hanem apró, könnyen megemészthető részletekben. A fókusz ilyenkor nem nagy ívben érkezik, hanem mikromozdulatokból épül fel.
A gyenge napokon az ember ritkán tud nagyot haladni. De tud előre mozdulni. A különbség csupán annyi, hogy nem eredményben, hanem elmozdulásban érdemes mérni. Az a két mondat, amelyet máskor öt perc alatt írsz meg, ma húsz percig tart. Mégis értékesebb, mint az az óra, amelyet a semmibe feszülten töltöttél. A gyenge nap lényege nem a teljesítmény maximalizálása. Inkább a mozgás fenntartása akkor is, amikor nem vagy a legjobb formádban. Az irány számít, nem a sebesség.
A csapat felé nem kell hősnek lenni
A gyenge nap nehézségét sokszor az teszi igazán feszültté, hogy az ember titkolni próbálja. Attól fél, hogy gyengének vagy alkalmatlannak tűnik. Pedig a legtöbb csapat sokkal jobban viseli a rövid, tiszta jelzést, mint azt, amikor valaki elbújik a csendben és próbálja pótolni azt, ami nem megy. A transzparencia ilyenkor nem azt jelenti, hogy valaki részletes magyarázatot ad. Elég annyi, hogy jelzi: lassabb napon van, és előre láthatóan mikorra tud jelentkezni. Ez nem gyengeség, hanem működési tisztaság. A csapat ritmusa sokkal stabilabb marad így, mintha valaki erőből próbálná „hozni magát”.