Tévedés azt gondolni, hogy a költözés előtti dobozolás mennyire egyszerű feladat. Megvannak ugyanis ennek is a maga szabályai, amiket ha nem tartunk be, akkor annak csúfos vége lehet. Ebben az esetben ugyanis megsérülhetnek a dolgaink, kiborulhatnak, összekoszolódhatnak, megsérülhetnek, ezáltal pedig akár anyagi kár is keletkezhet.
Hogy mindez Önnel ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük a legfontosabb alapszabályokat, melyektől nem szabad eltérni! Fogadja meg tanácsainkat, és jöhet a problémamentes költözés!
A tapasztalatok gyűjtőhelye
Annak érdekében, hogy releváns információkat tudjunk adni, a Promove költöztető cég szakemberéhez fordultunk, aki hosszú évek összegyűlt tapasztalatával segítette a legfontosabb szempontok megtalálását. Nézzük tehát azt, hogyan kerülhetjük el a tárgyaink, bútoraink sérüléseit, és hogyan lehet gond nélkül lebonyolítani a költözést.
Csakis megfelelő dobozokat használjunk!
Már az alapoknak jónak kell lenniük, vagyis mielőtt egy könyvet is arrébb tennénk, be kell szereznünk a költöztető dobozokat. Fontos, hogy ezek a dobozok erősek, vastag falúak legyenek, valamint az, hogy le tudjuk őket zárni. Vékony falú dobozok egymásra pakolásakor azok összeroskadnak, behorpadnak, a tető nélküli dobozokból pedig kiborulnak, kiszóródnak a beletett tárgyak.
Látható, hogy máris kiesett a kínálatból a jónak gondolt banánosdoboz, hiszen nincs teteje, valamint a vékony és silány papírdoboz. Ha nincs ötletünk, hogy honnan szerezzük be a csomagolóanyagot, akkor forduljunk nyugodtan a költöztető céghez, hiszen tőlük olyat vásárolhatunk, ami tökéletes lesz a feladatra. A méret is számít, a kicsi doboz gazdaságtalan, a túl nagy pedig nem fog kézre esni és nehéz is lehet.
Hogyan pakoljunk bele a dobozokba?
Semmiképpen sem úgy, hogy egynemű dolgok, például csak könyvek legyenek benne! Először tegyünk a dobozba nehezebb tárgyakat, majd ezeket pakoljuk körbe könnyű dolgokkal. Törekedjünk arra, hogy minden doboz közel azonos súlyú legyen, és ne mozogjanak benne a dolgok!
A dobozokra rá kell írni, hogy melyik helyiségbe pakolják le a szállítók és azt is, hogy mi van bennük, hiszen ez nagyban segíteni fogja majd a kipakolást.
A háztartási berendezések és műszaki cikkek előkészítése
Ezeket a sérülés megelőzése érdekében fóliázni kell, míg a bútorok egy részét szét is kell szerelni. Ha úgy érezzük, hogy ez túl nagy feladat számunkra, és a családtagok sem tudnak segíteni, akkor bízzuk meg ezzel a költöztető céget, hiszen nekik ebben hatalmas tapasztalatuk, valamint megfelelő szerszámaik vannak.
Készpénz és ékszer
Soha ne tegye ezeket a dobozokba, fiókokba, egyéb helyekre, hiszen könnyen elfelejtődik, aggodalmat okoz és nem is biztonságos. A legjobb, ha az értékes dolgokat magánál tartja a költözés alatt, esetleg barátoknál vagy széfszolgáltatónál helyezi el.
A csomagolást mindenképpen tudatosan és szakszerűen érdemes végezni, ezzel ugyanis garantálható a problémamentes költözés, ami bennünket is megnyugtat és a kipakoláskor is könnyebb dolgunk lesz.