Miért szükséges a felelősségvállalás a sikerhez? Mi segít minket felelősséget vállalni? Miért vállal felelősséget egy vezető, és mi a szerepe a felelősségvállalásnak a projekt megvalósulásában? Az alábbi blogposztból kiderül.
A siker nem csak eredmény, hanem viszony a világhoz
A felelősségvállalás legtöbbször mint morális elv jelenik meg: „vállaljuk a tetteink következményeit”. Az üzleti életben azonban sokkal inkább működési logika: az a képesség, hogy a saját szerepünket ne csak megértsük, hanem irányítsuk is. Nem arról szól, hogy hibásnak érezzük-e magunkat, hanem arról, hogy mennyire vagyunk képesek belenyúlni a helyzetbe, amelyben vagyunk. A felelősség nem súly, hanem hatókör: az a tér, amelyben valóban van befolyásunk arra, hogyan alakul a jövőnk.
Ha mindenki más hibás, te maradsz eszköztelen
Az egyik leggyakoribb viselkedésmintázat, hogy sikertelenség esetén külső okokat keresünk. A „nem volt szerencsém”, „rosszkor indult a piac”, „nem kaptam meg a támogatást” típusú mondatok gyakran igazak is — csak éppen nem segítenek tovább lépni.
Amíg a helyzetet mások döntései, a körülmények vagy a társadalmi rendszer irányítják, addig mi nem cselekvőként jelenünk meg, hanem elszenvedőként.
Ez nem erkölcsi kérdés, hanem működési: ha a történet szereplője nem mi vagyunk, akkor a változás sem tőlünk indul el.
A valódi felelősségvállalás nem önvádlás, hanem kontroll
Sokan azért kerülik a felelősség vállalását, mert összekeverik a bűntudattal. Pedig a kettő távol áll egymástól. A bűntudat arról szól, hogy hibáztunk; a felelősségvállalás arról, hogy mostantól mi döntünk másképp. Ez a különbség az önmarcangolás és az önirányítás között.
Aki felelősséget vállal, nem azért teszi, mert ő a hibás, hanem mert így képes beavatkozni: módosítani a stratégiát, kérdezni, átdolgozni a folyamatot, vagy akár újratervezni a teljes rendszert.
A vezetés ott kezdődik, ahol megszűnik a kifogás
Üzleti környezetben a felelősség különösen látható szerepet kap. Egy csapat nem azért követ vezetőt, mert ő adja ki a feladatokat, hanem mert úgy érzik, a döntései alakítják a valóságot. Aki a körülményekre mutogat, az nem vezet — csak kommentál.
Az erős vezetők viszont nem azzal tűnnek ki, hogy mindig igazuk van, hanem azzal, hogy a helyzetekben először megkeresik, mi az, amin ténylegesen változtatni tudnak. Nem hibást keresnek, hanem mozgásteret. Ez a fajta gondolkodás nem idealizmus, hanem stratégiai szemlélet.
Tiszta játszmák helyett tiszta szándék
A munkahelyi és párkapcsolati konfliktusok nagy része nem az eltérő véleményekből fakad, hanem abból, hogy a felek nem egyenlő arányban vállalják a saját szerepüket. Amikor valaki – akár tudattalanul – úgy érvel, hogy „én jól csináltam, csak te rontottad el”, akkor a vita nem a megoldásról szól, hanem arról, ki mentheti fel magát a helyzetből.
Amikor egy kapcsolatban, csapatban vagy üzleti partnerségben mindkét fél vállalja a saját részét — a szándékot, a döntést, a következményt —, megnyílik a tér a valódi együttműködés előtt. A felelősségvállalás nem engedelmesség vagy alárendelődés, hanem kölcsönös jelenlét: annak felismerése, hogy a helyzetet együtt hozzuk létre.
A legnagyobb tévhit: „a felelősségvállalás beszűkít”
Sokan gondolják úgy, hogy ha vállalják a felelősséget, akkor el kell engedniük a szabadságukat — mintha a döntések következményei korlátokat jelentenének. Pedig a valóság éppen fordított.
A felelősség nem bezár, hanem kiterjeszt: minél több dologért vállalsz felelősséget, annál több ponton tudod alakítani az életed és a vállalkozásod irányát.
Ez olyan, mint a kormánykerék: ha nem fogod meg, a világ dönt helyetted; ha megfogod, nem korlátoz, hanem mozgásba hoz.
A felelősség nem végeredmény, hanem képesség
A felelősséget nem kijelenteni kell, hanem gyakorolni. Ez nem one-liner motivációs mondat, hanem viselkedési minta: kérdezni, amikor valami nem működik; felülírni, ami nem hoz eredményt; és belátni, hogy a döntés nem attól lesz értékes, hogy bizonyítja, igazunk volt.
Aki képes felelősséget vállalni, az képes tanulni — és aki képes tanulni, az képes növekedni.