Az elmúlt évek munkakultúráját sokszor az határozta meg, hogy mennyi ideig vagyunk jelen. Hány órát töltünk az irodában, mikor érkezünk, mikor megyünk haza, zöld-e még késő este a céges chat. A fizikai jelenlét régen a teljesítmény bizonyítéka volt, és sok cégnél még ma is ez jelzi, hogy valaki „szorgalmas”. Csakhogy a modern, tudásalapú munka világa más ritmusban működik. A hosszú munkaidő és a valódi hozzáadott érték már nem ugyanazt jelenti, és egyre több szakember érzi, hogy a munkanap hossza többé nem árulja el, mennyit ér az elvégzett feladat.
A hosszú órák még mindig státuszszimbólumként élnek
Sok szervezetben maradt meg az a kulturális reflex, hogy a munkaidő mennyisége egyenlő a teljesítménnyel. Az, aki későig bent ül vagy tovább online marad, elkötelezettnek tűnik. A valóság viszont ritkán követi ezt a logikát. A túlóra könnyen lehet kényszerhelyzet, rosszul szervezett feladatok mellékterméke vagy az energiahiány jele. A modern munkában az is előfordul, hogy valaki azért dolgozik tovább, mert napközben rengeteg megszakítás érte. A kimutatott munkaóra így önmagában keveset mond, mert nem látszik belőle, hogy mennyi volt a valódi fókuszidő.
A tudásmunkában a teljesítmény mércéje átalakult
A kreatív, stratégiai vagy döntésorientált feladatok világa egészen másként működik, mint a hagyományos munkamodellek. Ide nem illeszkedik az a szemlélet, ahol a munkaidő a fő paraméter. A koncentrált figyelem egyre értékesebb, és a valódi érték sokszor egy átgondolt döntésben, egy jól felépített prezentációban, egy pontos előkészítésben vagy egy ügyféllel való beszélgetésben jelenik meg. Ezeket a teljesítménypontokat nem lehet időkeretbe szorítani, mert néha fél óra elég, máskor több napnyi előkészítés kell.
A hibrid munka felerősítette az eredményorientált gondolkodást
A távmunkával és a hibrid modellekkel együtt az is kiderült, hogy az emberek nem egyenlő tempóban dolgoznak. Van, aki reggel energikusabb, mások délután teljesítenek jobban, és sokan csak akkor alkotnak igazán, amikor végre megszakítás nélkül lehetnek offline. Ez az időszak nem feltétlenül esik egybe a klasszikus munkaidővel. A vezetők sok helyen tapasztalták, hogy a rugalmas tempó növeli a minőségi munkát, mert a kreatív vagy problémamegoldó energiák akkor tudják kihozni a legjobbat, amikor valaki tényleg rá tud kapcsolódni a feladatra. A kontroll így áttevődött a jelenléti órákról arra, hogy mi készült el és milyen színvonalon.
A munkaérték pszichológiája: miért érezzük mégis gyakran kevésnek a rövidebb napokat?
Érdekes jelenség, hogy sok tudásmunkás akkor is bűntudatot érez, ha egy feladatot hatékonyan és gyorsan elvégez. A fejünkbe évtizedek alatt beépült, hogy a munkaidő egyenlő a teljesítménnyel, így ha valami „túl gyorsan” sikerül, hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy keveset tettünk. Ez nem a valóságot tükrözi, hanem egy régi beidegződést, amelyet nehéz levetkőzni. A produktivitás ritmusa ma sokkal inkább hullámzó, és sokkal jobban követi az egyéni energiaciklusokat. Ha ezekhez igazítjuk a napi beosztást, az eredmény általában jobb minőségű lesz, mint ha kizárólag az órákat figyeljük.
Hol található a valódi egyensúly?
A modern munkakultúrában egyre fontosabb kérdés, hogyan lehet összehangolni a munka értékét és a munkaidőt. A hiteles egyensúly akkor alakul ki, amikor a szervezet és az egyén is felismeri, hogy a minőségi teljesítményhez regeneráció, fókuszidő és kiszámítható munkaritmus kell. Az órák száma ebben a modellben már csak keret, a valódi mérőszám pedig az, hogy mennyire működőképes az eredmény. A munkaérték így már nem a jelenlét hosszát követi, hanem azt, hogy milyen hatást vált ki a világban.